A hörcsögök nem tudnak szavakat formálni, mint mi, emberek, ám mégis képesek kommunikációra velünk és társaikkal: testbeszéddel és hangjelzésekkel tudatják felénk mondanivalójukat. Hogy megérthessük
őket, meg kell tanulnunk sajátos nyelvüket - ez segíti a harmonikus együttélést. 

 

Hogyha hörcsögünk:

  • visiít, erőteljesen vijjog, akkor félelmét fejelzi ki, kétségbeesett és bizonytalan. Egyes hörcsögök
    minden apróságtól megijednek, míg más társaik soha nem hallatják ily módon hangjukat. A visítás
    zömmel a fiatal, újonnan hozzánkkerült hörcsögökre jellemző, amikor közelítünk feléjük.
  • hangosan csipog, visításhoz hasonló hangot hallat, akkor feltehetően párzásra kész állapotba került. Jellemzően akkor fordul elő, ha más, ellentétes nemű hörcsög szagát érzi és fel akarja hívni magára a leendő partnere figyelmét. Olykor megesik azonban, hogy más ivarzó állatra vagy akár emberi szagra is így reagál, leendő párjaként tekinti. 
  • lakhelyéről halk csipogás hallható, akkor nagy valószínűséggel kicsinyei születtek. Sajnos gyakran fordul elő, hogy a kereskedők vagy szaporítók már vemhes hörcsögöt adnak el a naiv vásárlónak, illetve hogy azt tanácsolják, tartsák párban az állatokat, akár ellentétes neműeket is. Nem ritka a nemek téves megállapítása sem. 
    Amennyiben nem az utódok hallatják a hangukat, könnyen lehet, hogy kedvencünk légúti megbetegedésben szenved - keressünk fel egy hozzáértő állatorvost!
  • tüsszög, makogásszerű hangot ad ki, azzal nemtetszését fejezi ki, valamiféle stresszhatás éri: zaj, fény, por, más állat közelsége stb.
  • hasát vagy oldalát a falhoz vagy felszereléseihez dörzsöli, azzal saját területét jelöli meg. Az aranyhörcsög és kínai csíkos törpehörcsög két oldalán deréktájt egy-egy illatmirigy található, melyek segítségével fajtársai számára egyértelmű szaglenyomatokat hagy - megjelöli, mi tartozik őhozzá. A többi törpehörcsögfajnál ez a mirigy a hason, a köldök tájékán található. Általában a párzásra kész állatok jelölnek erőteljes módon, de gyakran tapasztalható ez a viselkedés a hörcsöglak kitakarítása után is.
  • farát és farkát a magasba tartva ledermed, azzal párzási szándékát fejezi ki. Kizárólag a nőstényeknél figyelhető meg, így jelzik a hímeknek, hogy kész vannak az utódnemzésre. Ez ivarzáskor, azaz általában négynaponta következhet be. A párosodásra kész állapotban lévő nőstényt javasolt nyugalomban hagyni, nem simogatni - ezzel ugyanis könnyedén megtéveszthetjük. A ledermedés akár fél óráig is eltarthat.
  • csípkedi kezünket, akkor általában nemtetszését fejezi ki, egyszerűen nem vágyik a társaságunkra, de bántani nem akar minket. Más esetben azonban érezhet akár ételillatot vagy más ismeretlen szagot is kezünkön, ami felkelti érdeklődését, meg akarja ismerni, esetleg megkóstolni azt.
  • harap, akkor közeledésünket támadásnak veszi, fél tőlünk, agressziót mutat. Gyakran fordul elő váratlan harapás teljes mértékben szelíd hörcsögöknél is, ha álmából hirtelen ébresztjük fel vagy hátulról közelítünk felé.
  • meghátrál kezünktől, akkor nyugtalan, fél tőlünk. Ez esetben ne nyúljunk hozzá, ne kergessük, ne akarjuk mindenáron megfogni, hanem várjuk meg, míg magától közeledik felénk. A már kezes hörcsögöknél is megfigyelhető ez a viselkedés, előidézheti egy idegen szag vagy hirtelen mozdulat, rossz irányból való megközelítés.
  • földhöz lapulva közlekedik és erőteljesen szimatol, akkor feszült, ideges, bizonytalan, valami nyugtalanítja. Általában akkor figyelhető meg, ha ismeretlen, idegen szagokkal teli környezetbe helyezzük - ekkor csak lassan, óvatosan fedezi fel az új helyszínt - vagy ha túl üres, nyílt terepen van és búvóhely hiányában ösztönszerűen fél az esetleges égből támadó ragadozóktól.  
  • fülei gyűrtek, bundája borzas, lassan közlekedik, akkor feltehetően nemrégiben ébredt fel. Általában a hörcsögök - akárcsak mi magunk is - közvetlenül az ébredés után meglehetősen kócosak és lassúak, azonban hamar nekiállnak rendbe szedni magukatt, megmosakodnak, megigazítják bundájukatt és aktívabbá válnak. Míg ez meg nem történik, hagyjuk nyugalomban őket! Amennyiben kedvencünk nem teszi hamarosan rendbe magát és nem élénkül fel, valószínűleg beteg - keressünk fel egy hozzáértő állatorvost!
  • hevesen mosakodik, akkor talán bizonytalan, nem tudja, mitévő legyen. A hörcsögök általában nem csupán akkor tisztálkodnak, ha úgy érzik, bundájuknak szüksége van rá, hanem gyakran akkor is, ha megijednek vagy nem tudják, mi legyen a következő lépésük. A mosakodás tehát amolyan stresszlevezető cselekvés is. Hogy az adott helyzetben valódi tisztálkodásról vagy pótcselekvésről van-e szó, nehéz megállapítani. Feltételezhető, hogy ha például kifutóba helyezés idején kezd mosdásba, akkor az utóbbi eset áll fenn.
  • megrázkódik, felfújja pofazacskóit és nyújtózkodik, akkor támadni készül, dühös, illetve fenyegetve érzi magát. Nagy valószínűséggel egy harapás lesz a következő lépése.
  • a forgácsban túr, jól meghempereg a fürdőhomokban, végül alapos tisztálkodásba kezd, akkor jól érzi magát, elégedett hörcsögéletével. 
  • függőlegesen a magasba ugrik, akkor két eshetőség van: valami megrémisztette vagy egyszerűen pajkos, jókedvűven tombol.
  • hatalmasra tátja száját és közben nyújtózkodik, akkor egyszerűen csak ásít, ami az ellazulás, illetve a fáradtság jele lehet, akár az embereknél. Nyújtózkodás nélkül a nagyra nyitott száj azonban az agresszió jele.
  • simogatás közepette nyugtalan, el akar futni, csipked, akkor egyszerűen azt jelzi, elég volt, mostmár nyugalomra vágyik. Ilyenkor tegyük vissza helyére, hagyjuk magára. 

A hörcsögök viselkedése

A rácsrágásnak több oka is lehet, de leggyakrabban az unalom, a feszültség a probléma forrása

Általában a lakhely méretével, illetve berendezésével van a gond, a hörcsög ugyanis apró termete ellenére hatalmas mozgásigényű, éjjel rendkívül aktív állat. Ha lakhelye kicsi, meglehetősen frusztráltá válik, aminek következtében heves rácsárgásba kezd. Bár törpehörcsögöknek 3000 cm², aranyhörcsögöknek 4000 cm² a minimális alapterület, ez nem jelenti, hogy ekkora helyen minden hörcsög jól is érzi magát, ez csupán a lehető legkisebb, elfogadhatónak vélt méret. Az ajánlott területnagyság minden faj számára 5000 cm², ekkora helyen kedvencünknek már lehetősége van egy síkban viszonylag hosszasan szaladni, vándorolni, illetve kellő mennyiségű felszerelés is elfér, hogy ingergazdag környezetet alakíthassunk ki számára. A hörcsögök többségének az ajánlott fél négyzetméter már elegendő a helyigénye kielégítéséhez, de természetesen mint ahogy minden ember is, úgy minden állat is más és más jellem, szükségleteik eltérőek. Egyes hörcsögök megelégszenek a minimum méretekkel is, míg mások az ajánlottnál is nagyobb helyet igényelnek. 

A lakhely berendezése épp oly lényeges, mint maga a területméret. Hiába kínálunk kedvencünknek óriási teret, ha az sivár. Hogy ne unatkozzon, biztosítsunk számára ingergazdag környezetet: az alapfelszerelések mellett több búvóhelyet, mászásra és a tér megfigyelésére alkalmas magaslatokat, változatos talajt, valamint ásólehetőséget, azaz olyan vastag alomréteget, mely hörcsögünk hosszának legalább kétszerese - föld alatt élő állatok lévén az ásás és a földalatti járatok kialakítása rendkívül kedvelt elfoglaltság. 
A felszerelések közül a rácsrágás kapcsán kiemelendő a futókerék. Mivel mozgásigényüket javarészt az abban való futással vezetik le, nagyon fontos, hogy az biztonságos és megfelelő méretű legyen. Ha a kerék kicsi, a gerinc meghajlik benne, ami komoly fájdalmat okoz, sok esetben ezért a hörcsög egyáltalán nem vagy csak nem annyit használja, mint amennyire szüksége lenne és ez vezet a feszült állapothoz. Az egyed méretétől függően törpehörcsögökek 18-25 cm, aranyhörcsögöknek 27-32 cm átmérőjű futókerék ajánlott. Ügyeljünk arra is, hogy zárt felületű legyen, mert a rácsos kerék nemhogy csak veszélyes, de felgyorsulni sem tud kellőképp az állat, így kevesebb élvezetet nyújt számára, kevésbé használja.

Számos esetben a rácsok rágását azonban nem a szűk élettér és a hiányos felszerelés váltja ki, hanem a negatív környezeti hatások: kedvencünk így vezeti le a stresszt. Ha sűrűn felébresztjük, túl gyakran takarítjuk lakhelyét, kiürítjük az éléskamráját, a közelében más állatot is tartunk vagy egyszerűen túl nagy a hangzavar, akkor nem érzi magát kellően biztonságban otthonában, ingerültté válik ésgyakran  rácsrágásba kezd - egyfelől, mert ki akar törni és egy nyugodtabb hajlék után nézni, másfelől, mert a feszültséget a rágással csökkenti.

Előfordul, hogy egy hörcsög olyan helyről kerül hozzánk, ahol hosszú ideig nem megfelelő körülmények között élt, ahol az unalom és a stressz hatására régóta rágta már a rácsokat és ez a tevékenység berögződött, mindennapi szokásává vált, az állat tulajdonképpen függő lett. Az ilyen fajta kényszeres cselekvésekről leszoktatni egy hörcsögöt csaknem lehetetlen, a probléma csak rácsmentes lakhelyre váltással oldható meg.

Hogy hörcsögünk mennyire válik kezessé, nem kizárólag rajtunk múlik: befolyásolja egyfelől a genetika, azaz hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik, mennyire barátságos, bátor, illetve mennyire visszahúzódó, félénk jellem, másfelől pedig a korábbi életkörülményei, hogy rendelkezik-e rossz tapasztalatokkal az emberek felől, bántották-e, sokat nyúzták, zaklatták-e, hogy mennyit foglalkoztak vele, fiatal korában megszokta-e az emberi kezet, a közelségünket. Többek között ezért érdemes kedvencünket megbízható tenyésztőtől vásárolni. Mindenesetre akármennyire is vadóc állattal van dolgunk, megszelídítésére mindig van esély. Amikor hörcsögünk megérkezik hozzánk, tegyük be lakhelyére és néhány napig hagyjuk békén, ne nyúljunk be hozzá, csupán ételt és vizet adjunk neki - szüksége van némi időre, hogy megszokja új környezetét, felfedezze új otthonát. Ha már teljesen megnyugodott, megkezdődhet a barátkozás. Töltsünk lakhelye közelében sok időt és beszéljünk hozzá, hogy szokja jelenlétünket és hangunkat. Ügyeljünk rá, hogy ne rémisszük meg hangos zajokkal vagy hirtelen mozdulatokkal, valamint mindig szemből közelítsünk felé, hogy lásson bennünket, máskülönben ragadozónak tekinthet minket, megijedhet és ösztönszerűen támadhat is. Eleinte csak ujjaink közé fogva kínáljunk neki némi ínyencséget, célszerű hosszabb falatokat adni, ne kelljen túl közel jönnie hozzánk, hogy elvehesse. Ha ez gond nélkül megy, csökkenthetjük a köztünk lévő távolságot, a csemegét tegyük ujjunk hegyére, majd később tenyerünkbe, ekkor már kénytelen lesz közel merészkedni, esetleg belemászni kezünkbe. Előbb-utóbb rádöbben, hogy
nem jelentünk veszélyt számára. Amikor a kézből való etetés már problémamentes, ki is vehetjük,
illetve megpróbálhatjuk megsimogatni.
 A megfelelő irányból való közelítsére természetesen
továbbra is figyeljünk. Lehetőleg sose ébresszük fel, csak akkor foglalkozzunk vele, ha éppen
aktív. A barátkozás sok esetben rendkívül nagy türelmet és kitartást igényel!

El kell fogadnunk a tényt, hogy egyes hörcsögök az eleség kezünkből való elfogadásánál
szorosabb kapcsolatot velünk soha nem fognak kialakítani, míg más egyedek akár órákon át is
elfekszenek karjainkban, élvezik a velünk töltött időt.

gallery/38290316ee8e06059b044a04f0a5960b_260x290

A harapás sok mindenre utalhat:

  • rémület: egy hirtelen mozdulat, rossz irányból való megközelítés vagy váratlan ébresztés könnyen megijesztheti hörcsögünket, ekkor nem ritka egy reflexszerű harapás
  • rossz időzítés: ha kedvencünk elfoglalt, mosakszik, eszik, élelmet gyűjt vagy egyszerűen lakhelyét rendezgeti éppen, nem szereti, ha megzavarják - ezt gyakran harapással tudatja velünk. Várjuk meg, míg befejezi tevékenykedését, utána nyúljunk csak hozzá!
  • vemhesség: a vemhes nőstényekben feltör a védelmező ösztön és sokszor rendkívül hevesen reagálnak a feléjük közeledő emberre vagy állatra
  • területvédés: elsősorban a hímek, de olykor a nőstények is az ivarosodás idején - 2-3 hónapos korban - rendkívül agresszívvá válhatnak, extrém módon védelmezik territóriumukat
  • betegség: olykor, ha kedvencünk beteg vagy sérülés érte, fájdalommal jár számára, mikor hozzáérünk, ezért támadhat, megharaphat minket - keressünk fel egy hozzáértő állatorvost! 
  • idegen szag: a hörcsögök rendkívül érzékenyen reagálnak az erős, illetve ismeretlen szagokra, így könnyen megeshet, hogy ránktámad, amennyiben furcsa szagot érez rajtunk, erős szappant vagy parfümöt, más állat szagát, esetleg ételmaradékot.
  • ismerkedés: elsősorban a fiatal hörcsögökre jellemző, hogy belekóstolnak mindenbe, így akár az ujjunkba is, próbálgatják határaikat, illetve így ismerkednek meg a különféle dolgokkal - ezek azonban csak apró csipkedések, nem erős harapások
  • stressz: ha kedvencünk nem megfelelő körülmények között él, lakhelye kicsi, felszerelései hiányosak, túl gyakran zaklatjuk, fajtársával él együtt vagy más állat van a közelében, ingerülté válhat és olykor megharaphat minket pusztán csak mert elege van környezetéből
  • ellenszenvesség: esetenként van, hogy hörcsögünk számára egyszerűen unszimpatikusak vagyunk vagy szimplán csak magányos lélek, egyáltalán nem vágyik társaságunkra, ezért ha közeledünk hozzá, támad, nincs kedve máshoz, csak egyedül nyugalomban lenni 

A válasz nagyon egyszerű: azért, mert hörcsög. A hörcsögök természetes körülmények között nap mint nap járják az éjszakát eleség után kutatva, hogy elraktározzák azt télire, mikor odakint már nem áll rendelkezésükre elegendő élelem a hó és fagy miatt. Akár több kilógramm ennivalót is képesek összegyűjteni raktárukban. Mivel ez a cselekvés náluk ösztönös, hatalmas stressz számukra, ha megakadályozzuk őket benne. A hörcsögök nem tudják, hogy mi télen is etetni fogjuk őket. Mindig biztosítsuk számukra a raktározás lehetőségét! A raktár tartalmát naponta nézzük át, a romlandó ételeket távolítsuk el, a többit azonban hagyjuk ott. Nagytakarításkor higiéniai okokból dobjuk ki a raktár teljes tartalmát, ám helyére tegyünk friss élelmet, ugyanis ha kedvencünk kifosztva találja a raktárt, pánikba esik, nagy stresszt okozunk vele. 

A összes hörcsögfaj az éjjeli állatok közé tartozik, ami azt jelenti, hogy csak sötétedés után ébrednek fel és válnak aktívvá, világosodáskor pedig visszahúzódnak hajlékukba. Erre a vadonban azért van szükség, hogy a hörcsögökre legfőképpen veszélyes nappali ragadozók (pl. ragadozó madarak) ne kaphassák el őket. A hörcsögök éjszaka jobban is látnak, mint nappal, illetve a bajszuk is segíti a sötétben való tájékozódást. Továbbá, hogy melyik napszakban mennyi ideig vannak ébren, azt az adott évszak és időjárás is befolyásolja. 
Vannak hörcsögök, amik kimondottan akkor kelnek csak fel, ha mi már lefeküdtünk. Ennek az oka az, hogy a hörcsög magányos állat, szereti a nyugalmat. Sokuk nem preferálja, ha mozgolódunk, zajongunk körülötte, így inkább megvárja, míg alszunk. 

Természetes életmódjukat tekintve a hörcsögök éjszaka is csupán 2-4 órát töltenek fészkükön kívül, élelmet keresnek. Ez persze nem jelenti, hogy a nap többi részében mindvégig alszanak: általában fészküket rendezgetik, járataikat építgetik, elraktározott eleségüket szortírozzák, mosakodnak. Fogságban értelemszerűen előbb végeznek az ennivaló begyűjtésével, ezenkívül pedig nincs túl sok okuk a fészkükön kívül maradni. Ha tehát kedvencünket alig látjuk a házából kijönni, az nem jelenti, hogy egész nap csak lustálkodik; feltehetően a kuckójában tevékenykedik.
A fészken kívül tartózkodás időtartamát növelhetjük azzal, ha kihívások elé állítjuk állatunkat, például ha az eleséget nem csupán egy tálba tesszük, hanem elszórjuk a vastag alomrétegben, hogy neki kelljen kikeresni, vagy ha a magokat természetes formájukban, tokukkal, gumójukkal, a teljes növénnyel együtt helyezzük el lakhelyén, így minden szemet neki kell majd kibontania, akár a vadonban. 

A hörcsögök eredeti élőhelyét a földalatti járatrendszerek jelentik, melyeket a puha földben saját maguk szorgosan ásnak és alakítanak ki. Az alagutak kivájása és igazgatása idejük jelentős részét teszi ki. A vadonban ezenkívül élelmüket is a földet túrva keresik és találják meg. Az ásás tehát rendkívül nagy szerepet tölt be a hörcsög életében, gyakorlatilag ösztönös cselekvéssé vált, ezért - akkor is, ha mi már kiépített otthont kínálunk kedvencünknek és az eleségét is egy tálba szórjuk, ahol könnyedén megtalálja - fogságban is túrja az almot, törekszik járatokat kialakítani benne, valamint átkutatja azt, hátha talál némi elemózsiát. Biztosítsunk számára ezért mindig kellően vastag alomréteget!
Gyakran megfigyelhető, hogy hörcsögünk az alommal eltorlaszolja alvóhelye bejáratát - ez csakugyan teljesen normális viselkedés. A vadonban is gyakran zárják el földdel a bejáratot, hogy más állatok, illetve környeztei tényezők ne zavarhassák nyugalmát. 

A természetben a hörcsögök földalatti otthonukban minimum három különböző kamrát alakítanak ki; egy alvóhelyiséget, egy élelemraktárat és egy toalettet. Normális esetben ez a viselkedés fogságban is megfigyelhető, a legtöbb hörcsög - ha lehetősége van rá - vizeletét mindig egy elkülönített sarokba üríti. Amennyiben mégsem, annak az alábbi okai lehetnek:

  • a hörcsögünk rendelkezésére álló ház túl kicsi, nem tudja több térre osztani - javasolt egy többkamrás házikó vagy legalább egy egyterű, de nagyobb kuckó beszerzése
  • túl lusta, hogy elhagyja a fészket a dolga elvégzéséhez - főként túlsúlyos hörcsögöre jellemző
  • megtanulta, hogy a helye gyakran ki van takarítva, emiatt már nincs szükség leválasztani egy az űrítésre alkalmas teret
  • nem érzi magát biztonságban a házában - ennek oka lehet például túl gyakori takarítás vagy az elraktározott élelem eltávolítása - ezért eleségét a toalettsarokba gyűjti, olykor abban is alszik
  • túl gyakran, túl alaposan van kitakarítva a toalettsarok, ezért nem ismeri fel annak szagát
  • beteg, legyengült, nincs ereje elhagyni a fészkét az ürítés miatt, esetleg az fájdalmat okoz vagy nem tudja kontrollálni - keressünk fel egy hozzáértő állatorvost!
  • félénk, nem meri elhagyni a házát, hogy azon kívül végezze el dolgát
  • nem kedveli a toalettsarokban elhelyezett almot - a legtöbb hörcsög homokba vizel legszívesebben, célszerű azt szórni az ürítésre kijelölt helyre
  • mivel sok hörcsög az elemózsiát is szívesen gyűjti a homokba, könnyen megesik, hogy ugyanott végzi, ahol a vizelete is - kínáljunk kedvencünknek több homokos felületet
  • feszült, ekkor gyakran a teljes lakhelyen elszórtan vizelnek - a stersszt kiválthatja az állat túl gyakori felébresztése, a zajos környezet, a sűrű takarítás, vagy egy fajtárs, esetleg más állatfaj jelenléte
  •  túl idős, túl megerőltető lenne már elballagni a toalettig
  •  túl korán lett elválasztva az anyjától, így még nem volt ideje eltanulni a tisztaságot

Bár a vizeletét a legtöbb hörcsög egy helyre üríti, székletét általában elszórja lakhelyén, gyakran
az alvóhelyiségben és az éléskamrában is. Ez teljesen normális viselkedés, hiszen így jelölik meg
területüket, illetve sokszor eleségüket is. Mivel a hörcsög széklete rendkívül száraz, higiénikus
tartás mellett nem telepednek meg rajta baktériumok.

gallery/9e421521f8b7967469473211d294c24e_271x171
gallery/a30f90aad040152a65de60e204dbff35_230x150